DSC_0415A bajnokság 9. fordulójában parázs mérkőzésen Szeged együttesét fogadtuk a Dunaújváros Stadionban. Határozottan kezdtünk, az első félidőben nem sok lehetőséget hagytunk az alföldi csapatnak. Több helyzetet kidolgoztunk, középen Petneházi lopta folyamatosan a labdát, melyből többször sikerült indítani. Villám bombázta rá a 20. percben, de elakadt egy védőben. 39. percben Eppel került helyzetbe, de a gól még mindig váratott magára. A második félidőben agresszívabban léptek ki a csapatok, Botló játékvezető több sárgalapot is kiosztott mindkét együttesnek. A 63. percben Eppel középen rábombázta, a kipattanót a tizenhatos jobb széléről Melczer rúgta a bal kapufára, ahonnan a hálóba vágódott a labda (1-0). A játékidő második felében Szűcsnek is akadt dolga, de a rutinos hálóőr nem hibázott. Mindkét csapat próbálkozott még, de a végeredmény már nem változott.

Ezzel a győzelemmel, a 9. helyre ugrottunk a tabellán.

Klausz László (Szeged): Maximálisan meg voltam elégedve a csapatommal, mindenki nagyon fegyelmezetten játszott. Csak gratulálni tudok az ellenfélnek, nagyon jó csapatnak tartom a Dunaújvárost, biztosan ott lesznek az élmezőnyben.

Artner Tamás (Dunaújváros): Meglepett minket a Szeged. Felkészültek a csapatunkból, nagyon nehéz volt ellenük játszani. Az első félidő utolsó 20 percében nagy erőket mozgósítottunk, megszerezhettük volna a vezetést. A második félidőben keményen küzdöttünk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Egy nagyon szervezett, nagyon energikus, jól felkészített csapatot tudtunk megverni. Én is gratulálok a Szegednek.

Dunaújváros: Szűcs – Lorentz, Gengeliczki, Koszó – Villám, Szellák (Jakab 47. – Sárközi 90.), Melczer, Petneházi, Czár – Havasi (Sóron 47.), Eppel