Felkészülési mérkőzésre érkezett hozzánk az Újpest együttese. A találkozó kezdete előtt a tegnap elhunyt Várhidi Pálra és Fülöp Mártonra emlékeztek a jelenlévők egy perces néma csenddel.

dpaseute
A mérkőzésen azon játékosaink is lehetőséget kaptak, akik kevesebbet szerepelnek bajnoki találkozón. Hosszú kihagyás után, Csehi Tamás újra kezdőként léphetett pályára és 28 percet kapott Artner Tamástól. Láthatóan fölényben játszottak a lila-fehérek, de a kialakított helyzeteikkel nem nagyon tudtak mit kezdeni. Az első játékrész végén Eppel szerzett labdát és indította Magasföldit, aki kilőtte Kovács mellett a jobb alsót (1-0). Sajnos az utolsó percben a vendégek kiegyenlítettek (1-1). A második félidőben Szellák buktatta Diagnet a tizenhatoson belül, aki értékesítette is a büntetőt (1-2). Az utolsó pillanatban a lila-fehérek egy piros lapot, mi pedig szabadrúgást kaptunk. Magasföldi ismét nem hibázott és beállította a végeredményt (2-2).

Dunaújváros – Újpest 2-2 (1-1)

Dunaújváros: Dániel – Koval, Gengeliczki, Lorentz, Tamaskó, Villám (Spánitz 80′), Petneházi (Tóth 58′), Jakab (Dobos 75′), Csehi (Magasföldi 35′), Eppel (Fejős 70′), Sóron (Szellák 65′)

Góllövő: Magasföldi (2)