A Kormány a 328/2014. (XII. 15.) Korm. rendelete alapján a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében határozta meg a Dunaújváros labdarúgó sportlétesítmény fejlesztésének megvalósítását.

stadion

Magyar Közlöny 176.szám (2014. december 15., hétfő)

Sallói István sportigazgatót kérdeztük a stadionfejlesztésről.

„A szurkolóink is folyamatosan érdeklődnek, de sajnos nem tudok új információval szolgálni. A kormány határozatot hozott arról, hogy nálunk is folytatódik, illetve befejeződik a stadionrekonstrukció, amelynek keretében végre elkészül a főépület, ahol az öltözők és sajtópáholy is kialakításra kerül. A pálya elkészült, így a talajfűtésnek köszönhetően, akár fagyban is tudunk majd februárban játszani. Mi is várjuk a híreket, mert régi vágyunk válna valóra, ha befejeződne a stadion építése és megfelelő körülményeket teremthetnénk egyesületünknek, sportolóinknak, vendégcsapatainknak, valamint lehetőségünk nyílna utánpótlás válogatott mérkőzéseket is a városba hozni.”

DSC_0461

DSC_0029

DSC_0169