Csapatunk a 8. helyen, a középmezőnyben várja a bajnokság tavaszi folytatását. Artner Tamás vezetőedző értékelte az elmúlt szezont, és elmondta, hogy a kezdeti nehézségek ellenére elégedett a csapat teljesítményével. De kiemelte, hogy stabilitás és infrastrukturális fejlesztés nélkül nehéz lesz a bajnokság folytatása.

DSC_0516Artner: Amikor elindultunk a felkészüléssel, nagy nehézségekkel küszködtünk, sok játékos távozott, gondot okozott, hogy kötelezően játszatni kellett három fiatal játékost és olyanokat lehetett felhozni az utánpótlásból, akik nem rendelkeztek semmiféle felnőtt, NBII-es rutinnal. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a pálya füvesítése nem fejeződött be a szezon elejére és úgy éreztük, hogy a játékoskeret ezekkel a feltételekkel a 8-12. helyig juthat a szezonban.

Az elején nem állt össze a csapat, nem volt megfelelő védelmünk. Eppel Márton, Sóron Tibor kihagyták szinte az egész felkészülést, Czár Ricsit és Melczer Vilmost az utolsó pillanatban tudtuk leigazolni és sajnos több játékosunk is hosszabb ideig sérüléssel küzdött. Véleményem szerint a 8. hely elérése nagy dolognak számít.

A negyedik forduló után éreztem úgy, hogy összeállt a csapat. Tudtunk három megfelelő védő játékost igazolni, stabilizálni a védekezést Gengeliczki Gergővel, Koszó Balázzsal és Lorentz Mártonnal. Az utolsó 11 fordulóban egyszer kaptunk ki. Hiányérzetünk annyiban van, hogy igaz, hogy itthon veretlenek maradtunk, de két olyan mérkőzést játszottunk, amit meg kellett volna nyernünk és akkor még szebb szezont hagytunk volna magunk mögött. Jelenleg nagyon fontos, hogy a klub stabilizálja a helyzetét és az infrastruktúrát is rendbe kell tenni.

Masszív a csapat. Tavasszal kilencszer itthon játsszunk, és ha minden feltétel teljesül, akár reális esély lehet, hogy az első hat között végezzünk a bajnokságban.