Forrás: dunaújváros online

A Szeged elleni mérkőzés nagyobbik részében remekül védekezett, majd a véghajrában szerzett gólokkal 2-0-ra legyőzte vetélytársát a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Gyulán, az NB II-es tabella hetedik helyén álló Szeged ellen lépett pályára ma délután öt órától a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely az esélytelenek nyugalmával, de elszántan várta újabb bajnoki találkozóját. Mint azt Dobos barna vezetőedző az összecsapás előtt elmondta, ahhoz, hogy tisztességgel helyt tudjanak állni a szegediek ellen, stabil, egyéni hibáktól mentes védekezésre lesz szüksége tanítványainak, akik közül a sérüléssel bajlódó Lorentz Márton és Keglovics Bence sem állhatott a DPASE rendelkezésére.
A mérkőzés első perceit az ismerkedéssel töltötték a csapatok, akik inkább a mezőnyben gyűrték egymást, de az első negyed óra végén két szegedi helyzet is jelezte, hogy a hazaiak egyértelműen a győzelemre törnek, de előbb Andorka, majd Berde próbálkozása is elkerülte a mieink kapuját. A folytatásban valamelyest csökkent a házigazdák nyomása, s bár továbbra is többet volt a szegedieknél a játékszer, egészen a félidő hajrájáig nem igazán tudták veszélyeztetni a mieink kapuját.

szeged

 

A DPASE előtt sem adódott túl sok lehetőség, ám a 36. percben így is bravúrra volt szüksége Szántainak, hogy megóvja csapatát a góltól, de a szegedi hálóőr szögletre tudta ütni Tóth 16 méteres bombáját. A félidő utolsó perceiben viszont két alkalommal is hatalmasat kellett mentenie a dunaújvárosi védelemnek, de az eredmény szerencsére nem változott, így gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok.
A térfélcserét követően azonban már az első percektől magához ragadta a kezdeményezést a Szeged, s bár az 54. percben végre sikerült gólt szerezniük, Germán “beleérős” találatát les miatt nem adta meg a játékvezető. A DPASE továbbra is rendkívül fegyelmezetten védekezett, a második félidő első harminc percében szinte alig tartózkodott vetélytársa térfelén együttesünk, mely stabilan őrizte az eredményt, s közben arra várt, hogy a hazaiak egyre jobban kinyíljanak.

szeged 2

 

Képek: DO-archív

Ez az utolsó negyed órában el is érkezett, s a Dobos-csapat kiválóan meg is érezte a lehetőséget, hiszen a 82. percben Tóth vett át egy előrevágott labdát a hazai tizenhatos előtt, majd nagy gólt lőtt a bal alsóba, megszerezve ezzel a vezetést (0-1). A szegediek teljesen megzavarodtak a bekapott góltól, s a 87. percben erre rá is fizettek, mert egy megszerzett labdával a nem sokkal korábban beállt Rosta került ziccerbe, s szép emelésével végleg eldöntötte a találkozót, s a 0-2-es, bravúros végeredmény egyben csapatunk első tavaszi győzelmét is jelentette.

SZEGED 2011–DUNAÚJVÁROS 0–2 (0–0)
Gyula, Grosics Akadémia Sporttelep, 250 néző. Vezette: Radványi Ádám (Pápai Zoltán, Máyer Gábor)
SZEGED: Szántai – Achim, Tóth G., Farkas M., Zabari – Pászka (Zádori, 64.), Oláh G. (Hegedűs M., a szünetben), Berde, Király P. – Andorka (Obot, a szünetben), Germán.Vezetőedző: Klausz László
DUNAÚJVÁROS: Dániel – Huszárik, Koval, HajdóK, Tamaskó – Tóth T., Abért (Polácsek, 80.), Vajda D., Kercsó – Maka (Keresztúri, 78.), Szellák (Rosta, 73.). Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző: Tóth T. (0–1) a 81., Rosta (0–2) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Klausz László:
– Szégyellem magam a teljesítményünk miatt. Hiába birtokoltuk többet a labdát, s az első félidőben helyzeteink is voltak, de nem értékesítettük azokat, és két kontratámadásból gólt kaptunk.
Dobos Barna: – Bebizonyítottuk, hogy sok érték van a dunaújvárosi labdarúgásban, jó minőségű munkát végeztünk, és ez a munka több támogatást érdemel.