Forrás: dunaújváros online

Két rangadót játszottak hétvégén a DPASE utánpótlás együttesei, melyek közül az U19-es és az U17-es gárda is biztos győzelmet aratott az Újpest vendégeként.

Nehéz feladat várt hétvégén a Dunaújváros PASE U19-es és U17-es együtteseire, melyek legnagyobb riválisuk, az Újpest ellen folytatták a bajnoki küzdelmeket. A dunaújvárosi fiatalok helyzetét nehezítette, hogy mindkét találkozót idegenben kellett lejátszaniuk, ám csapatunk ennek ellenére is szép sikerekkel örvendeztették meg az értük szurkolókat. Az U19-es együttes ugyanis Polácsek Patrik egy, valamint Nagy Dominik két góljával már az első félidőben három góllal meglépett az újpestiektől, s mivel a második felvonásban már egy találat sem született, így magabiztos, 3-0-s sikerrel erősítette meg első helyét a bajnoki tabellán.

Szintén kemény meccs várt U17-es csapatunkra, mely listavezetőként várta a harmadik újpestiek elleni rangadót, ám Lőrincz Emil tanítványai ezúttal sem okoztak csalódást az értük szurkolóknak. A DPASE fiataljai Hamar István találatával kerültek előnybe az első félidő derekán, majd a 66. percben Novák Zsombor is bevette a fővárosiak kapuját, így a mieink végül 2-0-s sikernek örülhettek, aminek köszönhetően továbbra is négypontos előnnyel vezetik korosztályos bajnokságot.

DSCF3317

Újpesti TE – DUNAÚJVÁROS PASE  0–3 (0–3)
Budapest, Vezette: Zimonyi Péter
DUNAÚJVÁROS: Késmárky  – Barocsai, Keresztúri, Vajda (Furulyás 46′), Vitos  – Polácsek (Badi 87′), Tamaskó (Jerzsabek 46′) – Takács, Nagy , Hercsik – Koval (Rajszki 46′)  Vezetőedző: Jakab Elek                                                                                                        
Gólszerző: Nagy D. 27′, 44′, Polácsek 15′

Újpesti TE – DUNAÚJVÁROS PASE  2–0 (1–0)
Budapest, Vezette: Grünvald Gábor
DUNAÚJVÁROS: Szabó – Holentoner, Hompót, Topp,Vajda – Máté (Parádi 82′), Tóth Á. – Novák, Hamar E. (Mezőssy 36′), Hamar I. (Bányai 46′), – Boldizsár  Vezetőedző: Lörincz Emil                                                                                                                                          Gólszerző: Hamar I. 23′, Novák 66′