Forrás: dunaújváros online

Az első félidő után még hátrányban volt, majd fordított, de végül egyetlen pontot tudott szerezni a sereghajtó Ajka elleni bajnokin a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

A Dunaújváros a sereghajtó, több egykori dunaújvárosi játékossal felálló Ajka együttesét fogadta a másodosztályú bajnokság mai fordulójában. A hazaiak szerették volna ellenük elfeledtetni a múlt heti nagyarányú vereséget, melyre meg volt az esély, hiszen a Lengyel Ferenc által irányított ellenfél a tavaszi szezonban még nem nyert mérkőzést. Hatalmas eső zúdult a találkozó előtt a pályára, de az egyáltalán nem volt észre vehető, így most jelesre vizsgázott a felújított pályatest. A vendégek kezdtek jobban, akik egymás után több szögletet végezhettek el, melyekből adódtak lövőhelyzetek, de azok nem találtak kaput. A labdát is többet birtokolták, melyeket beívelgettek a hazai tizenhatoson belülre, különösebb veszélyt ezzel nem okozva. Nem úgy a 13. percben, amikor a baloldalon lógott meg az ajkai szélső, jó ütemben tette a labdát az érkező Czár elé, aki pontos lövéssel vette be a hazai kaput (0-1).

ajka1

Stieber gondolt egy merészet, amikor 22 méterről próbált kaput találni, de pontatlanul célzott. A folytatásban a két tizenhatos között pattogott a labda, amely egyik edzőnek sem tetszett, akik hangos információkkal próbálták pontosabb játékra ösztönözni játékosaikat. Pákai jól helyezett, de gyenge fejesét védte látványos vetődéssel Dániel, majd Pál lőtt centikkel a jobb kapufa mellé. Tóth Tibor lódult előre lendületesen a 39. percben, de az ívelés nem sikerült, míg a másik oldalon Czár tornáztatta meg az újvárosi kapust. Ismét Tóthot dicsérhettük, amikor Keglovicsot ugratta ki, de őt utolérte Jagodics.  Ezzel le is zárult az eseményekben nem bővelkedő első 45 perc. A második játékrész kezdetén kettős cserével változtatott Dobos Barna, Szellák és Abért érkezett, míg Lengyel Ferenc nem látott okot a változtatásra. Vajda szabadrúgására érkezett az 50. percben jó ütemben Lorentz Márton, aki jól irányzott felhőfejes után egyenlített (1-1).

ajka2

Egy perccel ezt követően Huszárik szabadrúgását tolta szögletre Gőcze, aki egy újabb hazai szöglet után, melyet Koval fejelt meg, tehetetlennek bizonyult, ezzel fordított a hazai csapat (2-1). A gyors fordulat a játékot is felgyorsította, de abban minőségi javulást nem hozott. A rutinos, egykor válogatottban is szereplő Sowunmit küldte pályára Lengyel Ferenc, majd Petneházi bombáját öklözte ki Dániel. Kissé nagyobb sebességre kapcsolt az Ajka, majd a 66. percben a hazai ötösön belül Lattenstein elől mentett Tamaskó. Védekezésre, és az abból indított kontrákra rendezkedett be a Dunaújváros, melyet sikerült megoldani akkor is, amikor a labda már túljutott Dánielen, hiszen ekkor Lorentz mentett a gólvonal előtt. A 76. percben azonban semmi nem menthette meg a Dunaújvárost az egyenlítő góltól, melyet a jobb oldalról betörő Czár nagy erővel, hajszálpontosan tekert a kapu jobb oldalába(2-2).

ajka3

Ettől kezdve új meccs kezdődött. A győzelem reményében rákapcsolt mindkét fél, melyben Czár állt a legközelebb vendégek részéről a gólhoz, míg a túloldalon a játékvezetői sípszó maradt néma tizenegyes gyanús helyzetben. Rosta tesztelte Gőczét, majd Keglovics játszotta tisztára magát hat méterre a kaputól, de túlcifrázta, és mellé lőtt. Sowunmi mutatta be klasszisát a 90. perc elején, aki fejjel veszélyeztetett, de Dániel a meccs védését bemutatva hárított. A hosszabbításban Keglovics cselei érdemeltek tapsot, de végül maradt a döntetlen.

DUNAÚJVÁROS–FC AJKA 2–2 (0–1)
Dunaújváros, 200 néző. Vezette: Oláh Gábor (Farkas Balázs, Kiss Balázs)
DUNAÚJVÁROS: Dániel – Tamaskó, Lorentz, Koval, Huszárik – Kercsó (Rosta, 72.), Vajda D., Keresztúri (Abért, a szünetben), Kozma (Szellák, a szünetben) – Keglovic, Tóth T. Vezetőedző: Dobos Barna
AJKA: Gőcze – Pál D., Jagodics B., Pákai, Zámbó – Horváth A. (Szöllősi, 87.), Czár – Stieber A., Petneházi, Kollega (Sowunmi, 62.) – Lattenstein (Sóron, 74.). Vezetőedző: Lengyel Ferenc
Gólszerző: Czár (0–1) a 13., Lorentz (1–1) az 50., Koval (2–1) az 52., Czár (2–2) a 76. percben
MESTERMÉRLEG
Dobos Barna: – Egy jobb képességű, fizikailag erősebb csapat ellen tudtunk pontot szerezni. Különösen a második félidőben még az is benne volt, hogy megnyerjük a találkozót.
Lengyel Ferenc: – Öngyilkos játékot mutattunk be a második félidőben, egyébként úgy gondolom, ezen a meccsen is bebizonyítottuk, hogy tudtunk előrelépni.