Megtartotta klubunk a 11.forduló előtti sajtótájékoztatóját, melyen a felnőtt csapat vezetőedzője Dobos Barna, csapatunk kapusa Vaszócsik Viktor és csatára Tóth Tibor vett részt.

Az első kérdésben a Méhkerék elleni mérkőzésről volt szó:

Dobos Barna: ,,Szerettünk volna nyerni, most már minden mérkőzésen ez a célunk. Sajnos ez nem sikerült. Hiányoztak a kiemelkedő teljesítmények a középpályáról, illetve a támadósorból. A mezőnyben is jobban kellett volna futballoznunk. Több helyzetet kellett volna kialakítani, és akkor meg lett volna a győzelem.”

Vaszócsik Viktor: ,,Volt két ajtó ablak helyzetünk a mérkőzésen, ezeket sajnos nem sikerült berúgni. Akkor leszünk igazán jó csapat ha egy meccsen ezeket a lehetőségeket minél jobban kihasználjuk.

Tóth Tibor:,,Sajnálom, hogy nem sikerült betalálnom, de bízom benne, hogy a hétvégén sikerül.”

A második kérdésben a hétvégi, Szigetszentmiklós elleni itthon rendezendő bajnokiról volt szó:

Dobos Barna: ,,Ez egy rangadó mérkőzés lesz. Ellenfelünk százszázalékos, igaz hogy a Paks elleni mérkőzésüket óvás miatt újrajátszották, amit másodjára sikerült megnyerniük. Hazai pályán szeretnénk megnyerni a mérkőzést, függetlenül attól, hogy a Szigetszentmiklós  játékosállománya kiemelkedik a mezőnyből.

Az ősszállításra vonatkozóan a vezetőedzőnk a következőt válaszolta:,,Vannak kisebb betegségek, de reményeim szerint mindenki bevethető lesz.” Továbbra sem számíthatunk Nyúl Krisztián játékára aki most végzi a rehabilitációját.

Az újonnan átadott ovifocipályáról is beszélt Dobos Barna: ,, Kollégáimmal együtt fontosnak tartom, hogy minél hamarabb megismerkedjenek a gyerekek a labdarúgással.  A mai fociban nagyon fontos a magas szintű technikai tudás is,  ezért nem lehet elég korán elkezdeni ezt a játékot. Az elmúlt években is volt ovis programunk, de most még nagyobb hangsúlyt fektetünk erre. Szeretnénk, ha minél több kisgyerekből lenne labdarúgó.”

dsc_0147-600x394