Felnőtt csapatunk lejátszotta a tizenötödik fordulóból elmaradt mérkőzését a Szentlőrinc ellen. Változatlan összeállításban léptünk pályára az elmúlt találkozóhoz képest. Jól kezdtünk, aminek köszönhetően Ablonczy Gerjén révén megszereztük a vezetést. Ezután visszaesett a játékunk, nem tudtunk alkalmazkodni kellően sem az ellenfél játékához, sem pedig a pálya talajához. Ellenfelünk még a játékrész végéig megfordította a mérkőzést, így 1 – 2-vel mehettek pihenni a csapatok. A második játékrészt ismét jól indítottuk, hiszen Tóth Tibor egyenlített. Kiegyenlítetten alakult tovább a játék képe, majd a nyolcvanadik percben egy hibát kővetően megszerezte a harmadik gólját a Szentlőrinc, amivel meg is nyerte a mérkőzést. A tabellán 35 pontot szerezve továbbra is a harmadik helyen állunk.

Szentlőrinc  – Dunaújváros 3-2 (2-1)

Szentlőrinc: Ambrusics Róbert – Fenyvesi Olivér, Bodó Péter, Kalmár Zsolt, Hambuch Milán (Göblyös Krisztián 90.), Domonkos Csaba (Temesvári Máté 56.), Füredi Szabolcs, Turi Tamás, Reith Renátó (Királyházi Bence 62.), Horváth Péter, Tóth Adrián.

Vezetőedző: Turi Zsolt.

Dunaújváros: Vaszócsik Viktor – Hajdók Gábor, Csendes Péter, Páles Tamás, Ablonczy Gerjén, Csehi Tamás, Dobos Áron, Dorogi Renátó (Király Bence), Tóth Tibor, Blatt Pál (Novák Zsombor), Kercsó Bence (Nyicsenko Igor).

Vezetőedző: Dobos Barna.

1