Megtartotta klubunk az első tavaszi forduló előtti sajtótájékoztatóját, melyen a felnőtt csapat vezetőedzője Dobos Barna mellett csapatunk két játékosa Tóth Tibor és Csehi Tamás vett részt:

Dobos Barna:,, Az időjárás miatt nem tudtuk teljes mértékben megvalósítani amit elterveztünk. Mérkőzés, és edzés is maradt el ez miatt. Teljes mértékben a műfüves pályára szorultunk ma lesz az első nap, hogy füvön tudunk készülni. A fizikai és a taktikai dolgokban haladtunk előre, nagyon örülök az új igazolásoknak mindenféleképpen erősítést jelentenek. Bajnokságszinten is kis költségvetésből gazdálkodunk, ezért is külön öröm, hogy ilyen kaliberű játékosokkal tudtunk erősödni. Dunaújvárosi kötődésű rutinos játékosok érkeztek, ezzel sikerült javítani a korok közti elosztást. “

Farkas Viktorról, Szepessy Róbertről, és Pölöskei Péterről a következőket mondta a vezetőedző: ,,Farkas Viktor korábban több szép évet is eltöltött nálunk komoly segítséget fog jelenteni mind a pályán, mind az öltözőben. Szepessy Róbert megszerzésével tovább bővültek a lehetőségeink a támadósorban. Ősszel elég sok gólt szereztünk azt a fajta támadójátékot amit akarunk játszani feltétlenül szükség van egy olyan befejezőcsatárra mint ő. Pölöskei Péter egy védekezőbb szellemű játékos, erős a fejjátéka és a védekezése. Az ő csapatbaépítése is folyik reméljük vele stabilabb lesz a védekezésünk “

Csehi Tamás: ,,Nagyon örülök Farkas Viktor megszerzésének nemcsak a játékával, hanem az öltözőben is sokat jelent segít egyengetni a fiatalok útját, mert még nagyon a pályájuk elején tartanak. Folyamatosan fejlődik a csapat ez látszott az edzőmérkőzéseken is. Bizakodó vagyok és várom már a szombati mérkőzést.”

Tóth Tibor: ,, Kíváncsian és motiváltam várom a hétvégi bajnokit, felkészültünk és reméljük sikerül megnyerni a mérkőzést.”

A közelgő találkozóról a következőket mondta a vezetőedző:

Dobos Barna: ,,A hétvégi Mórahalom elleni bajnokin cél egyértelműen a győzelem, erre minden esélye meg is van a csapatnak, hiszen az őszi szezonban remekül szerepeltünk hazai környezetben. Dorogi Renátó és Hajdók Gábor játékára sajnos sérülés miatt nem számíthatok. Az egész csapat motiváltan és sikeréhesen várja a találkozót.”

Névtelen-1