Felnőtt csapatunk ma délután három órási kezdéssel a megye kettes Szabadszálláshoz látogatott a Magyar kupa főtáblájának első fordulójában. Győzelmünk illetve a továbbjutásunk nem forgott veszélyben az összecsapás alatt. Barna Zsolt beadását Tóth Tibor fejelte a kapuba már a hetedik percben. A vezetés nyugalmában sok helyzetek dolgoztuk ki de újabb gólt csak a huszonhatodik percben sikerült lőnünk. Ekkor az előző mérkőzésekhez hasonlóan Csendes Péter volt eredményes egy kapufáról kipattanó labdát követően. A második félidő tizennyolcadik percében egy szép akcióból szépített ellenfelünk. Ekkoriban kicsit elbizonytalankodtunk, de ismét sikerült gól szereznünk. Zvara Dávid mélységi passzát Király Bence adta be Tóth Tibinek aki nem hibázta el a helyzetet. Sikerrel vettük tehát az első akadályt és várhatjuk a következő forduló sorsolását. 

 

Dunaújváros: Vaszócsik Viktor, Zvara Dávid, Csendes Péter, Farkas Viktor, Karacs Roland (Sándor Tamás), Dorogi Renátó(Hamar Erik), Tóth Tibor(Horváth Kevin), Szepessy Róbert, Király Bence, Tóth Ákos, Barna Zsolt

 Vezetőedző: Dr. Dobos Barna