Felnőtt csapatunk az NBIII. Közép csoportjának hatodik fordulójában a Tiszakécskéhez látogat. A hazaiak újoncok az osztályban. A Bács-Kiskun megyei első osztály bajnokaként kerültek fel csoportunkba. A Duna Aszfalt révén komoly szponzorral rendelkeznek, a játékoskeretükön és az eredményeiken ez meg is látszik. Jelenleg a második helyen állnak négy győzelemmel és egy döntetlennel. Csapatunk az előző héten egy null arányban verte meg a Kozármislenyt hazai pályán. Erre az eredményre lehet építeni, a védekezésünk és a támadójátékunk is jól működött. A szerdai sajtótájékoztatón is elhangzott, hogy ugyan a Tiszakécske jó játékerőt képvisel lehet esélyünk pont vagy pontok megszerzésére.  A találkozó holnap délután négy órakor kezdődik a Tiszakécskei Városi Stadionban.