Felnőtt csapatunk a mai napon megkezdte tavaszi szereplését a bajnokságban. A kezdő tizenegyben kapott lehetőséget új igazolásunk Kovács Gábor valamint a sérüléséből felépülő Dobos Áron is. Remekül kezdtük a találkozót, hiszen már a negyedik percben megszereztük a vezetést. Dobos Áron középre belőtt labdájára Szepessy Róbert érkezett remekül, és lőtt a kapuba. Pár perccel később Csehi Tamás fejesét védte a vendégek kapusa. Ezután Király Bence révén veszélyeztettünk, de szólója utáni lövését védte a hálóőr. Ezt követően nem változott a játék képe, ugyanakkor helyzetek nem alakultak ki egyik oldalon sem, így egygólos vezetéssel vonulhattunk a félidőre. A játék irányítását a második félidő elején sem adtuk ki a kezünkből, így a vendégek nem jutottak el a kapunkig. Az ötvenhatodik percben sikerült megdupláznunk az előnyünket. Csehi Tamás lépett be remekül a játékba, majd kiugratta Tóth Tibort, aki értékesítette a ziccerét. Egy perccel később Csehi Tamás lövését védte a vendégek portása, majd szinte a semmiből szépített a Szentlőrinc. Válaszként Barna Zsolt lött kapura húsz méterről, lövése azonban elkerülte a kaput, majd Dobos Áron átadásából Király lőtt fölé. A nyolcvanhetedik percben jött a hidegzuhany. Ekkor egy baloldali pontrúgás után egyenlítettek a vendégek. A hosszabbításban próbáltuk megszerezni a győzelmet, ekkor Zvara Dávid végezhetett el szabadrúgást, de lövését Pacéka bravúrral tolt a felső léc fölé. Sajnálatos módon egy megnyert mérkőzést adtunk ki a kezeink közül, így nem tudtunk győzelemmel rajtolni a bajnokságban. Szombaton szintén hazai környezetben lesz lehetőségünk javítani az Iváncsa ellen.

Dunaújváros – Szentlőrinc 2 – 2(1-0)

Dunaújváros: Vaszócsik, Sándor, Kovács, Farkas, Király, Zvara, Barna, Dobos(Dorogi), Csehi, Szepessy(Pál), Tóth T.

Vezetőedző: Dr. Dobos Barna

 

kép forrása: dunaujváros.com