Befejeződtek az őszi bajnoki küzdelmek utánpótláscsapataink számára is. Harmadik félévértékelő részünkben az U17-es csapatunk teljesítményét elemezzük. Ennek a korosztálynak a legfontosabb az idei teljesítménye. Célunk, hogy bajnoki címet nyerve majd az osztályozókat sikeresen megvívva az NBII-es kiemelt utánpótlás bajnokságba jussunk. A legutóbbi két évben bajnoki címet ünnepelhetett ez az adott U17-es korosztály ám a feljutás nem sikerült. Féltávnál vezetjük a bajnokságot, amit reményeink szerint meg is tudunk nyerni. Lőrincz Emil vezetőedző a következőket mondta csapatáról.

,, Eredményes volt az őszi szereplése a csapatnak. Nem csak azért mert első helyen fordulunk hanem mert játékban is sikerült fejlődni. A meccsek 80 százalékában a támadásokkal kellett foglalkoznunk, mert annyival erősebbek voltunk az ellenfeleinknél. Ezt jól meg is oldottunk, amit a rúgott gólok bizonyítanak, ugyanakkor a rangadókon amikor kellett alázatosan, de kevésbé eredményes csapatjátékot nyújtottunk. Pozitívum volt az is, hogy a gyengébb ellenfelek ellen is alázatosan, racionálisan tudtunk játszani, teljesíteni. Az előző szezonhoz képest fizikailag erősebbek, dinamikusabbak támadásban pedig hatékonyabbak vagyunk. Elvárásom, hogy jó pár játékos fejlődjön az edzéslátogatottság számában, alázatosságban, szorgalomban, párharcokban, technikailag illetve a gyorsabb csapatjátékban. “