Éliás Zsolt U15-ös csapatunk vezetőedzője értékelte az őszi szezont és ismertette a tavaszi célokat!

Éliás Zsolt (vezetőedző): Szinte változatlan létszámban kezdtük meg a felkészülést július közepén. Célként azt tűztük ki a srácok elé, hogy a fejlődésük töretlen maradjon és próbáljanak meg játékban előrelépni. Azt gondolom, ezeket a célokat sikerült megvalósítani, nyugodtan mondhatom, jó úton jár ez a korosztály is! Ezt az is bizonyítja, hogy a dobogón telelünk és nyolc játékos bemutatkozhatott az U16-os másodosztályú bajnokságban is, ahol nem vallottak szégyent! Ennek az alapja az volt, hogy kiemelkedő, 90% feletti volt az edzéslátogatás. Tavaszra a célok nem változnak, nem feltétlenül eredményben gondolkodom, hanem szeretném ha egyénileg fejlődnének tovább a gyerekek. Persze ha ez azzal párosna, hogy dobogón végzünk, nem lennénk szomorúak!

Sok sikert kívánunk a tavaszi szezonra!

Hajrá Dunaújváros!