A bajnokság tizennegyedik fordulójában a Szegedi VSE vendégei leszünk. A mérkőzés vasárnap 14 óra 30 perckor lesz, Mórahalmon.

Jakab Elek fiai fontos pontot csentek Kecskemétről a múlt héten, ezzel jelezve, hogy bárki orra alá borsot tudunk törni. Csapatunk jelenleg a tizenötödik helyen áll, tizenhárom szerzett ponttal. Aktuális ellenfelünk a sereghajtó Majos előtt, a tizenkilencedik pozíciót foglalja el a tabellán. Hazai pályán kétszer nyertek már, de legutóbb Dabason szenvedtek  5:1-es vereséget. Az idegenbeli fiaskó után, hazai környezetben biztos, hogy nem fogják könnyen adni magukat. A Szegedi csapatban van egy ismerős név, Busa Bence személyében, aki még tavaly a mi együttesünket erősítette. Csapatunk célja egyértelműen a három pont megszerzése, jó játékkal. Sajnos Lakatos Gergő biztos, hogy nem áll Jakab Elek vezetőedző rendelkezésére.

A hivatalos Facebook oldalunkon az élő-szöveges tudósításunk szokásosan élni fog, melynek kezdete 14 óra. Szükségünk van szurkolásra, biztatásra!

Hajrá Dunaújváros!