Vasárnap délután fél háromkor felnőtt csapatunk újra pályára lép a bajnokságban, ráadásul hazai pályán. Ellenfelünk a Pest megyei Taksony lesz, őket ismerve nem vár ránk könnyű feladat.

Aktuális ellenfelünk teljes átalakuláson esett a téli átigazolási időszakban, de ez nem jelenti azt, hogy hátradőlve, elbizakodva várnánk az összecsapást. Jakab Elek fiai egész héten precízen, komolyan és elszántan készültek arra, hogy itthon tartsák a bajnoki pontokat. A Taksony legutóbb egy bajnokaspiráns dolgát nehezítette meg: a Dabast csapatát fogadták, amely meccsen 1:2-es vendég siker született. Együttesünk múlt hét vasárnap a Körösladány gárdájához látogatott, ahol egy kiélezett találkozón a hosszabbításban döntötte el a három pont sorsát. A két csapat őszi találkozásán mi örülhettünk, ugyanis Augusztus végén 0:3-as végeredmény született a javunkra. A tabellára tekintve ismét presztízs csatára számíthatunk: ha sikerül nyerni, megelőzzük vetélytársunkat és egy lépéssel közelebb kerülünk álmainkhoz. Visszatér eltiltásából Novák Zsombor, akinek a játéka kulcsfontosságú lehet.

A mérkőzést élőben közvetítjük, melynek a linkjét a mérkőzés napján posztoljuk! Kedveskedünk még élő szöveges tudósítással is.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra!

Mindörökké: Dunaújváros!