Klubunk megtartotta rendhagyó sajtótájékoztatóját, melyen Jakab Elektől és Szepessy Róberttől kérdezhettek a sajtó munkatársai. Vezetőedzőnk és csapatkapitányunk értékelte a Paks II. elleni mérkőzést, s elmondták azt is, hogy mit várnak az Újpesttől. 

Jakab Elek: – Úgy gondolom, hogy a paksi mérkőzésen egy kicsit igazságtalan eredmény született. A csapat jól játszva végig vezetett, de az utolsó három percben két tizenegyest ítélt ellenünk a játékvezető. Ez azért fájó, mert az elsőt talán meg lehetett adni, de a másodiknál nem történt szabálytalanság. Így tulajdonképpen egy megnyert mérkőzést veszítettünk el. Azonban fontos számunkra, hogy jól játszott a csapat, sok lehetőségünk volt. Ami viszont figyelmeztető, hogy a jó játék ellenére nem tudtunk olyan magabiztos előnyt szerezni, amellyel időben el tudtuk volna dönteni a mérkőzés végkimenetelét. Sajnos a hajrában beküldött két, ifjúsági játékos rutintalan megmozdulásai miatt kaptunk büntetőket. Természetesen nem szabad az ő nyakukba varrni a vereséget. Becsülettel dolgoznak tovább, készülnek a következő feladatra, hiszen a csapat egységébe ők is beletartoznak!

Szepessy Róbert:Egy teljesen nyerhetőnek tűnő mérkőzést veszítettünk el. A végére talán a saját magunk által diktált tempóba egy kicsit elfáradtunk. A lefújást követően természetesen mindenki csalódott volt, de a heti felkészülés kezdetekor megbeszéltük, hogy a meccs nagy részében nyújtott teljesítményünk jó irány. A jövőben az a feladatunk, hogy ezt a produkciót ki tudjuk tolni a kilencvenedik percig. Sajnos hiányzik néhány gól a játékunkból, ami hétről hétre visszatérő probléma. Nekem is volt 1–0-nál egy olyan kecsegtető lehetőségem, amit nem sikerült jól megoldani. Azonban azt is látni kell, hogy nagy segítség lenne a csapat számára, ha a támadósorban szereplők közül többen is eredményesek lennének. Az Újpest legyőzése sem lesz egyszerű feladat, de bízunk benne, hogy ezúttal végig jól teljesítve, gólokkal nyerünk.