Magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a sereghajtó Majosi SE otthonában a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB III Közép csoportjának ma délutáni fordulójában.

Bonyhádon, a sereghajtó Majosi SE otthonában lépett pályára az NB III Közép Csoportjának szerdai fordulójában a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, melynek mindenképpen nyernie kellett ahhoz vetélytársa ellen, hogy megkezdje felzárkózását a bajnoki középmezőnyhöz. Bár a két gárda dunaújvárosi mérkőzésén a mieink sima, 4-1-es győzelemnek örülhettek, nem várt könnyű feladat Jakab Elek tanítványaira a lelkes, s minden teher nélkül játszó majosiak ellen. Együttesünk természetesen a siker reményében vágott neki az összecsapásnak, s a kezdésre nem is lehetett panasz, mert az első tíz perc végén Szepessy Róbert közelről bepofozott a hálóba egy lepattanó labdát, így igen hamar sikerült megszerezni a vezetést (0-1). A korai előny nem tette kényelmessé a mieinket, de hiába irányította a játékot a DPASE, a helyzetek kihasználásába rendre hiba csúszott. A lelkesen küzdő vendéglátók egy-egy beadás után igyekeztek veszélyeztetni Pokorni kapuját, ám a dunaújvárosi védelem jól tette a dolgát, így a szünetre 1-0-s előnnyel vezetéssel vonulhatott Jakab Elek alakulata. A fordulás után tehát elsősorban a helyzetkihasználáson kellett javítania labdarúgóinknak, akik a második felvonásban szerencsére igen hamar el is döntötték a pontok sorsát. A 48. percben Kesztyűs duplázta meg a DPASE fórját, majd az 55. percben Vadász is bevette a hazai kaput, így pillanatok alatt három góllal ellépett vetélytársától együttesünk (0-3). Innentől kezdve már nyugodtan menedzselhette a történéseket Jakab Elek gárdája, mely magabiztosan őrizte vezetését, s végül 3-0-s győzelemmel szerezte meg a nagyon fontos bajnoki pontokat.

Majosi SE – Dunaújváros 0-3 (0-1)

Gólszerzők: Szepessy, Kesztyűs, Vadász.

Dunaújváros: Pokorni – Barta, Hompót, Vadász, Báló (Áman, 75.) – Dorogi, Tóth (Héjjas, 75.), Kondor (Markovics, 67.) – Kesztyűs (Bottlik, 85.), Szepessy (Novák L., 67.), Novák Zs. Vezetőedző: Jakab Elek.