A labda kerek, az ellenfélnek is két lába van – használhatnánk hasonló közhelyeket, melyek arra sarkallnak minket, hogy ne bízzuk el magunkat: a sereghajtó Majos csapata lát minket vendégül.

Aktuális ellenfelünk még nem sokszor örülhetett pontnak a mérkőzések végén. Habár egyetlen győzelmüket nem olyan régen, az Újpest második csapata ellen szerezték Tihanyvári László tanítványai. Legutóbb a Dabas vendégei voltak, a bajnokaspiránst esélyt nem adva tartotta otthon a három pontot. Hazai pályán két hete a Monort fogadták: izgalmas mérkőzésen egy gólos vendég siker született. A két csapat ősszel találkozott a Dunaújvárosi Stadionban, azon a meccsen Dorogi mesterhármast szerzett, s megszerezte első győzelmét Jakab Elek vezetőedző is. Csapatunk az Újpest második csapatával találkozott a múlt fordulóban, és szerzett fontos pontot hazai pályán. A Majos a tabella huszadik, míg csapatunk a tizenkettedik helyén várja a huszonkilencedik fordulót. Rettentő fontos három pontot szerezhetünk szerdán, de nem fogják ingyen adni.

A mérkőzés zárt kapus, így élő szöveges tudósítással kedveskedünk szimpatizánsainknak. 

Bízzatok bennünk, szurkoljuk együtt a győzelmet!

Hajrá Dunaújváros!