Hiába vezetett az első félidő végén kettő góllal, büntetőrúgások után szenvedett vereséget nagyatádi kupameccsén a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

Idegenben, a Somogy megyei első osztályban szereplő Nagyatádi FC otthonában kezdte meg a Magyar Kupa küzdelmeinek idei kiírását a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Varga Balázs együttese kissé átalakított felállásban is esélyesként, a győzelem és a továbbjutás reményében vágott neki az összecsapásnak. Melynek első félidejében hamar magához is ragadta a kezdeményezést együttesünk, de a házigazdák nagy elánnal védekezve igyekezték megóvni kapujukat a góltól. A fölény ellenére tehát nem volt könnyű helyzetbe kerülni, ám a felvonás hajrájában megtörte ellenfelét a DPASE, ugyanis a 39. percben Szepessy kiugratása után Báló lövését még védte a hazai kapus, de a kipattanót a mindössze tizennyolc éves Székely Benedek értékesítette, megszerezve ezzel a vezetést együttesünknek (0-1). Mindössze öt perccel később szöglethez jutott a DPASE, s a beadás utáni kavarodás végén ismét Székely eszmélt a leggyorsabban, s egy közeli lövéssel megduplázta a mieink előnyét, így a félidei szünetre 0-2-es állással vonultak a felek. A térfélcsere után hármat is cserélt Varga Balázs, így Báló, Dorogi és Barna helyett, Hompót, Papp és Kesztyűs folytatta a játékot, mely nem pont úgy alakult, ahogy azt reméltük, mert a 62. percben büntetőt kapott a hazai együttes, melyet értékesítve ismét nyílttá tette a csatát (1-2). Főleg úgy, hogy egy eladott labdából is sikeresen kontrázott a nagyatádi alakulat, így a 76. percben kezdődhetett minden elölről (2-2). A véghajrában Szepessy fejelt még egy gólt, de les miatt nem adták meg a találatot, így jöhetett a harminc perc ráadás.

Melynek sem az első, sem a második félidejében nem született újabb talált, így tizenegyesek döntöttek a továbbjutás sorsáról. A “szétlövésben” sajnos a házigazdák négy alkalommal is betaláltak a dunaújvárosi kapuba, míg a mieink két büntetetőt is elhibáztak, így némi meglepetésre a Nagyatád jutott tovább a Magyar Kupa második fordulójába.

Nagyatádi FC – Dunaújváros 2-2 (0-2) – büntetőkkel 4-3

Dunaújváros: Pokorni – Báló, Hegedűs, Tölgyesi, Villám – Barna, Varga, Dorogi – Kökény, Szepessy, Székely. Cserék: Hompót, Papp, Kesztyűs, Molnár, Tóth. Vezetőedző: Varga Balázs.