Igazán nagy helyzetig egyik gárda sem jutott, így gól nélküli döntetlent játszott Pakson a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata tegnap délután.


Mindössze három nappal az Iváncsán aratott hajrásiker után már újra pályára lépett a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászat Közép Csoportjában. Varga Balázs együttese újra idegenben, ezúttal Pakson mérette meg magát a sorozat 15. fordulójából elhalasztott mérkőzésén ma délután egy órától. A mieink természetesen a siker reményében vágtak neki az összecsapásnak, ám azzal is tisztában volt mindenki, hogy ezt nem lesz könnyű elérni a jó erőkből álló házigazdák ellen. A találkozó első játékrésze ennek megfelelő nagy csatát hozott, melyben jobbára a mezőnyben gyűrték egymást a felek, s bár egy-egy komolyabb lehetőséget sikerült kidolgozni, a gólszerzés sem paksi, sem dunaújvárosi oldalon nem jött össze a félidei pihenőig. A második etapban több helyen is változtatott csapata felállásán Varga Balázs vezetőedző, s bár a cserék ezúttal is hozzá tudtak tenni a játékhoz, igazán fogást továbbra sem sikerült találni a házigazdákon. Ahogy azonban a paksiak védelme, úgy a dunaújvárosi is kiválóan zárt, ezért a vendéglátók sem tudtak igazán helyzetbe kerülni a második negyvenöt percben, melyben igazán nagy helyzete egyik csapatnak sem akadt, így a küzdelmes összecsapás végül gól nélküli döntetlennel ért véget. Ez egyben azt is jelentette, hogy labdarúgóink maradtak a tabella második helyén úgy, hogy hátrányuk öt pontra csökkent a listavezető Kozármislenyhez képest.

Paks II. – Dunaújváros 0-0

Dunaújváros: Pokorni – Tóth (Hompót, 63.), Hegedűs, Molnár, Báló, Papp, Dorogi (Barna, 57.), Kesztyűs (Balogh, 57.), Szepessy (Novák, 63.), Székely, Jakab. Vezetőedző: Varga Balázs.